Komáromban rendezte a projekt szlovák partnere, a Tandem az EDUBOT projekt eredményeit bemutató disszeminációs eseményt, mely során a résztvevő pedagógusok betekintést nyerhettek nem csak az eredményekbe, de megismerkedhettek a blended learning módszertan lényegével is. 

Tekintettel arra, hogy Szlovákiában a tartalomfejlesztés informatika tárgyból történt, az esemény középpontjában az e tárgyban elkészült útvonalak és témakörök álltak.

Azonban a résztvevő tanárok nagy érdeklődést mutattak a matematika tantárgyban fejlesztett vizsgafelkészítő tartalmak iránt is, így, bár érintőlegesen, de megismerkedhettek ezzel a koncepcióval is. 

Informatika tantárgy keretén belül 21 útvonal készült el, ebből 6 lineáris és 15 adaptív útvonal, az alábbi  témakörökben:

  • Számítástechnika alapjai
  • Számítógépes grafika – grafikus képszerkesztés
  • Szövegszerkesztés
  • Munkavégzés táblázatokkal
  • Prezentációkészítés
  • Algoritmusok, programozás – SCRATCH
  • Algoritmusok, programozás – Microbit
  • Internetbiztonság
  • Multimédia

A tanárok megismerkedhettek magával a felülettel is, valamint vázlatos képet kaphattak annak működéséről, illetőleg a működést segítő anyagokról, úgy, mint 

  • a Felhasználói kézikönyv (User Manual), és
  • a Blended Learning Methodology.

Fontosnak éreztük, hogy a tanárok a felülettel és a kialakított tartalommal is dolgozó kollégájuktól, azaz első kézből is kapjanak információkat, így az egyik tartalomfejlesztő tanár által készített rövid, összefoglaló videót is levetítettük a résztvevőknek. 

 A rendezvény sikeresen lefolyt, a tanárok nyitottak és rendkívül érdeklődőek voltak egy olyan online eszköz vonatkozásában, amely lehetővé teszi számukra, hogy a diákokkal egyéniesített formában, és a valós igényeikhez mérten tudjanak foglalkozni. 

Az eredmények követését és a rendszer általi kiértékelését is rendkívül hasznos funkciónak találták.