A 2020. októberében indult Startup+SKHU projektben résztvevő pedagógusok képzésére került sor márciusban – a járványhelyzet miatt sajnos csak online formában. Két alkalommal összesen 18 fő képzése valósult meg; ők lesznek azok, akiknek a szakiskolai diákok vállalkozási készségei fejlesztésében fontos szerep jut majd.
A mentorképzés célja a klasszikus pedagógia szemlélet és módszertan bővítése oly módon, hogy a startup versenyben résztvevők inpsiráló támogatás kaphassanak. Ennek megvalósítására többek között az agilis projektszemlélet, megoldásközpontú pozitív visszajelzések, valamint az egyéni erősségekre való építkezést és a kreatív alkotásra való bátorítást emelhetnénk ki, mint legfontosabb eszközöket. Továbbá a korszerű digitális platformon való interaktív, játékosított tanulás és a virtuális piactéren való megmérettetés növeli a résztvevők élményét, erősíti tapasztalásukat.