Egy közel egy éves szlovák-magyar projekt ért véget csütörtökön. A program célja volt a végzős szakiskolások alapvető vállalkozói kompetenciáinak fejlesztése, kiemelten a határ közeli településeken.
A Deák Ferenc Közgazdasági Technikum tornatermében gyűltek össze a diákok, hogy határon átnyúló projektet zárjanak le együtt.
Az Interreg pályázat célja az volt, hogy a benne résztvevő diákok jobban megismerjék saját erősségeiket, fejlesszék vállalkozói szemléletüket és ismereteiket, valamint képesek legyenek megmutatni magukat az ötleteiket. Aktivitásukkal pedig várhatóan képesek lesznek a tudatosabb munkahelyválasztásra, vagy akár innovatívabb start-up kezdeményezésekhez való kapcsolódásra. A projekt szakmai munkáját a Deák Ferenc Szakképzőiskoláért Alapítványa koordinálta, Kovácsné Zimborás Ágnes intézményvezető vezetésével.
A programban 6 szlovákiai és 6 magyar szakképző intézmény vett részt, intézményenként 30 diák és 3 pedagógus, akik mentorként funkcionáltak. Összesen tehát 12 iskola, 360 tanuló és 36 mentor képviseltette magát. 3 fős csapatokat alkottak a fiatalok és egy virtuális vállalkozást alapítottak, majd egymás között versenyeztek 3 fordulón keresztül. A programot méltatta a záró rendezvényen résztvevő kamarai alelnök is. Szilasi Péter Tamás szerint az ilyen lehetőséget rendkívül sokat segítenek a diákoknak.
A szlovák fél is kifejezte elégedettségét a projekt kapcsán, majd egy prezentációt hallhattak a fiatalok a sikeres vállalkozásépítésről. Végül pedig kihirdették a diákok közt zajló verseny végeredményét.
![](https://interregioforum.hu/wp-content/uploads/2022/01/Interreg-V–A-Szlovakia-Magyarorszag_Start-up-verseny-zarorendezveny_2022_01_27_AcsTamas_28.jpg)
![](https://interregioforum.hu/wp-content/uploads/2022/01/Interreg-V–A-Szlovakia-Magyarorszag_Start-up-verseny-zarorendezveny_2022_01_27_AcsTamas_13.jpg)
![](https://interregioforum.hu/wp-content/uploads/2022/01/Interreg-V–A-Szlovakia-Magyarorszag_Start-up-verseny-zarorendezveny_2022_01_27_AcsTamas_08-1.jpg)
![](https://interregioforum.hu/wp-content/uploads/2022/01/Interreg-V–A-Szlovakia-Magyarorszag_Start-up-verseny-zarorendezveny_2022_01_27_AcsTamas_34.jpg)